11. NAP - KIRÁNDULÁS: DARTMOUTH

Ma ismét egy nagyon szép kirándulással színesítettük a kéthetes ittlétünket: Darthmouthba látogattunk el. Dartmouth egy körülbelül 5000 fős kisváros Devon megye déli részén, romantikus kis utcákkal és egy gyönyörű kikötővel. A kikötő nagyon híres, mert 1620-ban innen indult el Amerikába a Mayflower nevű hajó, angol puritánokkal a fedélzetén, akik az első letelepedők voltak "Új-Angliában" (az egyik képen  -esernyővel a kezemben- épp ott állok, ahonnan a hajó indult, mellettem látni az emléktáblát is).

Az utcákban sétálva egy kis boltra lettünk figyelmesek, hatalmas akváriummal a kirakatában. Tele volt különböző tengeri élőlényekkel, főként hatalmas rákokkal. Az eladó készségesen kivett nekünk egyet, a galériában látható róla fotó. Meglepetésemre az eladóról kiderült, hogy magyar származású és már 10 éve Dartmouthban lakik. Nem tudom, mennyi volt a valószínűsége, hogy ebben a városban és épp ebben az üzletben magyar eladóval találkozzunk , de azt hiszem, erre mondják azt, hogy kicsi a világ! :)

Hazafelé megálltunk az Atlanti-óceán partján, mesés volt! :) Szerencsére akkor nem esett az eső, így el tudtunk tölteni egy kis időt a parton. Képek a galériában.

Holnap nagy nap vár rám, délelőtt lesz a vizsgatanítás. Remélem, hogy rendben lesz minden és jól fog sikerülni! Holnap este lesz egy búcsúvacsora a csoportnak, pénteken ugyanis már mindenki pakol, illetve van, aki már aznap este elutazik. Nagyon gyorsan telik ez a hét!