14. NAP - ÚJRA ITTHON

Hosszú-hosszú utazás után végre újra itthon vagyok! :)

Az úton szerencsére minden rendben volt, bár eléggé meguntam az utazást. A repülőtéren a biztonsági ellenőrzések során sem volt gond a csomagjaimmal. Tartottam tőle, hogy a bőröndömön szétrepednek majd a varrások, hiszen amennyire csak lehetett telepakoltam, de nem történt vele semmi baj. Néhány pulóverem már nem fért el sem a kézitáskámban, sem a bőröndömben, így elég sok ruhát kellett felvennem ahhoz, hogy mindent hazahozhassak. Körülbelül úgy nézhettem ki, mint egy nagyméretű hóember. :) Szerencsére nem szóltak érte az ellenőrök, pedig elég szigorúan vizsgáltak át mindent. A repülőről nagyon szépek voltak a borsó nagyságú városok esti fényei, nem beszélve a Holdról és a csillagokról. Érdekes volt villámokat látni ebből a látószögből, örültem, hogy távol voltak...

Összességében nagyon sokat gazdagodtam a két hét során. Szakmailag egy teljesen más szemléletmódot kaptam a tanításhoz, amelyet ezentúl alkalmazni fogok a mindennapi munkám során. Remélem, hogy tetszeni fog a tanulóknak! Nagyon sok személyes tapasztalatot, élményt szereztem, melyek azt hiszem, felbecsülhetetlenek és nekem örök emlékek maradnak. Nagyon jó véleménnyel tértem haza mind a családot, a szakmódszertani képzést, és egyáltalán, Angliát illetően is! Alig várom, hogy szóban is beszámolhassak a tapasztalataimról!

Azt hiszem, eljött az ideje, hogy elköszönjek és átadjam a 'szót' két kollégámnak, Paulik Györgynek és Zödös Szabolcsnak, akik ma utaztak Exeterbe és várhatóan este már az ő beszámolójukat olvashatjuk. Köszönöm mindenkinek, aki figyelemmel kísérte a két hetes kintlétem kalandjait, napjait, eseményeit!

Hamarosan töltök fel képeket a tegnapi utazásról és a családról, akiknél laktam!

Köszönöm még egyszer mindenkinek!

Üdvözlettel:

Csabáné Ivony Ildikó