Cikkek archívuma

5. NAP - ISMÉT ELTELT EGY NAP??

Az előző napok tömény órái után kissé tartottam a mai egész napos szakmódszertani óráktól, de szükségtelen volt. Annyira gyakorlatiasak voltak az órák, hihetetlenül gyorsan elrepült az idő. Minden óra a folyékonyság fejlesztésére irányult, illetve kicsit belekóstoltunk a drámatechnikák alkalmazási...

4. NAP - TANULÁS, MAJD DARTMOOR NEMZETI PARK

A ma délelőtti órák ismét nagyon pörgősek és tömények, ezáltal pedig fárasztóak voltak. Egy pillanat alatt el lehet veszíteni a fonalat, folyamatosan figyelni kell. Ugyanakkor nagyon sok hasznos dolgot tanultam ma is, örülök, hogy továbbra is inkább gyakorlati oldalról közelítik meg a...

3. NAP - TANULÁS

Fárasztóan telt a mai nap, nagyon sok órával és feladattal. Délelőtt három órám volt, mindegyik 60 perces. Az elsőn hétköznapi angol kifejezéseket tanultunk, illetve azokat gyakoroltuk különböző szituációs feladatokon keresztül. A második órán a főiskolai fonetikai tanulmányaink felelevenítését...

2. NAP - ELSŐ NAP AZ ISKOLÁBAN

Izgatottan vártam az első napot. Az iskola nagyon közel van, mindössze néhány perc gyalog, Juliet és Oliver mutatták meg az utat reggel. Az ajtóban várt a kurzus szervezője, aki rövid bemutatkozás és néhány adminisztrációs tevékenység után a tanteremhez kísért. A legtöbb csoporttársam már ott volt....

1. nap - Megérkezés Exeterbe

Több mint 2,5 órás repülőút, majd közel 6 órás buszos utazás után szerencsésen megérkeztem Exeterbe. Nem igazán szeretek repülni, de a napfelkelte kárpótolt mindenért (a fényképgalériában látható néhány kép). A kéthetes továbbképzés ideje alatt egy családnál lakom, Juliet és a 3 éves kisfia, Oliver...